Hírek
A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöksége Balatonföldváron, a Jogar Továbbképző Központban november 7-én tartotta kibővített elnökségi ülését, amelyen a megyei elnökök, bizottságvezetők, valamint a létesítményi és önkormányzati tűzoltóságok vezető tisztségviselői is részt vettek.
Egyesztetés közös pályázati projekttervekről, és főzőverseny Erdélyben.
Nem csak tüzet oltani, de lőni is tudnak a tűzoltók
Ma a hősi halott tűzoltókra koszorúzással emlékezett meg az MTSZ elnöke, a Hagyományőrző Bizottság vezetője, valamint a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója.
Nemes István a mozgatórugója a tizenöt éve tartó Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokságnak – az idei évad pedig igazán különlegesre sikerült, jól megmutatta, mennyire nagy az érdeklődés az ilyen versenyek iránt. Igazi közösségformáló erő – ezt pedig a számok is igazolják!
A BM OKF október 11-én a MOL Campusban tartotta meg hagyományos lépcsőfutó-bajnokságát. Az épület 29 emeletes, 143 méter magas, így Magyarország legmagasabb irodaépülete, amelyben a rajttól a célig 33 emeletet, összesen 754 lépcsőfokot kellett megtenniük a versenyzőknek, ez függőlegesen 133,5 méteres távolságot jelent. A versenyzők tűzoltó bevetési védőruhában, légzőkészülékben légzőálarccal, és sisakban teljesítették a feladatot, ami huszonöt kilogrammos többletsúlyt jelent.
Csíkszentmiklóson került megrendezésre az első Zsukovszky Miklós Kismotorfecskendő-szerelési emlékverseny
Észtország fővárosában, Tallinban, 2025 szeptember 18-án tartotta a CTIF Önkéntes Tűzoltó Bizottsága a 14. ülését, amelyen a Magyar Tűzoltó Szövetséget dr, Cziva Oszkár képviselte. Az ülés fő témája az Ifjú tűzoltókkal kapcsolatos Toborzási stratégiák és átmenet az aktív tűzoltóságba történő segítésének módszerei.