Nagykállói Önkéntes Tűzoltó Egyesület


Készenlétet is vállalva mintegy 10 ezer ember életét, anyagi javait védik

A Nagykállói Önkéntes Tűzoltó Egyesület egyike a vármegyénk legkorosabb egyesületeinek, idén ünnepli megalakulásnak 130 évét.

Az 1800-as évek második felében több tűzvész pusztított Nagykállóban, többek között leégett a Vármegyeháza, elhamvadt a római katolikus templom tornya és a templom tetőszerkezete is. Nagykállóban – 1876-ig Szabolcs Vármegye székhelyén – a lakóházak többsége könnyen gyulladó anyagokkal, szalmával, náddal volt fedve. Egy-egy ház meggyulladása gyakran járt tűzvész kialakulásával, ezért egyre nagyobb szükség volt az emberek épségét és javaikat védő tűzoltó egyesület megalakítására, amelyre 1893-ig kellett várni.

Az egyesület létszáma kezdetben 72 fő volt, a kezdetleges felszereléseket pedig 3 szekérfecskendő, 1 hágcsó, 2 csáklyahorog, 1 vizes hordó, 6 cseber és kupa képezte.

A XX. század mindkét világégése jelentős befolyással volt az egylet életére. Az első világháborúban a tagok közül sokan bevonultak katonának, a felszerelések nagy része is tönkrement.

Akna robbant a tűzoltó őrszobán

A II. világháború helyi harcai során 150 épület vált a lángok martalékává. Megsemmisül a tűzoltók szertára is. A harcok befejezése után a fel nem robbant lőszereket a tűzoltó őrszobán gyűjtötték össze, ahol két kíváncsiskodó kezében egy akna felrobbant, majd a robbanás következtében a levegőbe repült az őrszoba és mindkét férfi életét vesztette.

1948. március 23-án id. Földesi Rezsőt választották meg tűzoltó parancsnokká, aki 35 évig volt az egyesület parancsnoka, 67 évig volt önkéntes tűzoltó. Érdekesség. hogy az országban elsők között Nagykállóban alakult meg az önkéntes tűzoltók színjátszó csoportja Csányi Pál vezetésével.

1955-ben sikerült beszerezni egy MÁVAG gépjárműfecskendőt, mellyel már jelentősen megváltoztak a tűzoltás feltételei, majd 1965 végére elkészült az új tűzoltó szertár.

1976-ban egy Csepel CSD 344 típusú ugyan használt, de jó állapotú gépjárműfecskendő váltotta a régi gépjárművet.

1983-ban újabb személyi változás történt, a parancsnoki stafétát édesapjától fia, ifjabb Földesi Rezső vette át, aki új lendületet vitt az egyesületi életbe, s 1985-ben felújították a szertár teljes épületét, majd ebben az évben rendszerbe állítottak egy Skoda gyártmányú tűzoltó gépjárműfecskendőt.

Önállóan beavatkozó egyesületté váltak

A Nagykállói Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoki tisztségét 2006-tól Enyedi Sándor töltötte be.

A technikai fejlődést szolgálta, hogy 2007. szeptember 18-án Nagykálló német testvérvárosa, Metzingen egy Magirus Deutz tűzoltó gépjárművel ajándékozta meg az egyesületet. A tűzoltó gépjárműbe, a városvezetés önerőből egy 1700 literes víztartályt is beépíttetett, melynek révén már az elsődleges beavatkozást is elvégezhették a helyi önkéntesek.

Az egyesület 2013-ban együttműködési megállapodást kötött a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal.

2016. szeptember 15-én Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepélyes keretek között adott át egy felújított Mercedes-Benz gépjárműfecskendőt a nagykállói tűzoltóknak, amely 20 évvel fiatalabb volt a korábbinál.

A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2017. március 11-én tartotta az egylet az un. rendszerbeállító gyakorlatát, melynek sikeres végrehajtása után, a meghatározott technikai és személyi feltételek teljesítését követően, a vármegyében negyedikként önállóan beavatkozó ÖTE-vé válhatott az egyesület.Az erről szóló okiratotKaplonyiné Radványi Renáta egyesületi elnök vette át Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornoktól, országos tűzoltósági főfelügyelőtől 2017 áprilisában, Nagykálló főterén megtartott ünnepségen. Az egyesület 2017 április 1-je óta immár készenlétet vállalva védi a város 68,52 négyzetkilométernyi területét, az ott élő közel 10 ezer ember életét, anyagi javait.

Dinamikusan fejlődnek

Az ÖTE a város legdinamikusabban fejlődő társadalmi szervezete. Jó kapcsolatot ápol a helyi civil szervezetekkel, rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein. A lakosság részére évente több alkalommal szakmai és riasztást szemléltető bemutatót tartanak, illetve jelen vannak a település közéletében. Az iskolákban, óvodákban is rendszeresen tűzvédelmi prevenciós anyagokat tesznek közzé.

Az egyesületnek jelenleg 18 tagja van. Parancsnokuk, Kovács Róbert több mint másfél évtizede szerelt fel a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, jelenleg különleges szerkezelő beosztásban dolgozik, szabadidejében pedig az önkéntes tevékenységnek szenteli az életét. 2022-ben több mint 80 értesítést kapott az ÖTE, az esetek többségében a kárhelyszínen nyújtott segítséget a lelkes csapat.

Egyesület adatai Taglétszám és alapítás Parancsnok és elnök elérhetősege
Nagykálló Önkéntes Tűzoltó Egyesület   Kovács Róbert (pk.)
4320 Nagykálló, Kállai Kettős tér 1. 37 (70) 409-6750
Nagykálló ÖTE facebook oldala   kovcsanyi@gmail.com
adósz: 18791532-1-15 1893  
nagykallo.tuzoltosag@gmail.com   Kaplonyiné Radványi Renáta
(42) 263-336 2015 (30) 445-5946
fax: (42) 264-480   radvanyi.renata@gmail.com

Kapcsolódó információk: