Balkányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület


Több mint 13 éves múlttal rendelkezik az egyesület

A Balkányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1881-ben alakult, azóta folyamatosan ellát tűzoltási, műszaki mentési, tűzmegelőzési feladatokat. Az egyesület így már több mint a 130 éves múlttal rendelkezik, amit 2012-ben a Balkányban megrendezett megyei tűzoltóversennyel meg is ünnepeltek.

A jelenlegi egyesületi formájában 1989 óta működik az ÖTE. Az egyesület tagja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltó Szövetségnek, illetve rendszeresen részt vesznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a vármegyei tűzoltószövetség által rendezett szakmai versenyeken.

Az egyesület szakmai felügyeletét a Debreceni Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság látja el. A rendszeres ellenőrzések során a Parancsnokság nemcsak a szabályzatokban és jogszabályokban támasztott követelményeknek való megfelelést vizsgálja, hanem a partnerség jegyében igyekszik hasznos szakmai tanácsokkal is ellátni az önkénteseket.

Hasonlóan kiváló viszonyt ápol az egyesület a környező települések tűzoltó egyesületeivel (Geszteréd, Bököny és Újfehértó önkénteseivel, illetve a szakolyi önkormányzati tűzoltósággal) és a helyi mentőállomással, valamint a polgárőrséggel.

Szintén szoros a kapcsolat a helyi önkormányzattal, a képviselő-testület a civil szervezetek támogatására fordítható önkormányzati forrásokból évről évre jelentős összeggel járul hozzá az egyesület működéséhez. Az önkormányzat biztosítja az egyesület számára a szertár épületét is, melyhez 2005-ben sikerült egy melegedő helyiséget építeni. Az egyesület az energiaválság miatt az internetet is bevezette az épületbe, hogy digitális eszközökkel, okoshőmérővel, okoskonnektorral távolról is szabályozható legyen a szertár hőmérséklete, így viszonylag alacsony ráfordítással komolyabb energiaköltséget takarítson meg.

Az egyesület a működési költségeit az önkormányzati támogatáson túl a felajánlott SZJA 1%-okból, továbbá NEA és MTSz pályázatokból fedezi, illetve a helyi lakosság és vállalkozások felajánlásai is hozzájárulnak az egyesület működőképességéhez.

A lakosság és a vállalkozók támogatását a szakmai tevékenységen túl társadalmi szerepvállalással is igyekszik meghálálni az egyesület, a városnapi rendezvénysorozat szinte már elképzelhetetlen nélkülük, de rendszeresen részt vesznek szituációs és begyakorló foglalkozásokon is. Több bemutató gyakorlaton is részt vett már az egyesület, ahol a katasztrófavédelem, a mentők, a rendőrség és a polgárőrség szervei együttműködve számoltak fel szimulált káreseteket. A Nyitott szertárkapuk rendezvényhez is kapcsolódnak, illetve a helyi iskolába, óvodákba, bölcsődébe is rendszeresen ellátogatnak, de alkalomszerűen jótékonysági akciókat is szerveznek, mint legutóbb tavaly decemberben, amikor a balkányi tanyákon élő hátrányos helyzetű gyerekekhez tűzoltóautón érkezett a Mikulás.

Az egyesület nem csak Balkányban tevékenykedik, nem használt eszközeivel a határon túli magyar tűzoltó egyesületeknek is segítséget nyújt, így juttatott már adományt Kárpátaljára és a székelyföldi Gyergyóditróba és Csíkszentmiklósra is. Tavaly az egyesület több tagja vendégeskedett Erdélyben.

Egy tűzoltó egyesület munkáját azonban elsősorban a szakmai tevékenység minősíti, és a balkányiaknak e téren sincs szégyenkeznivalójuk. Évente átlagosan 40-70 vonulást regisztrál az egyesület, a szerencsére ritkán előforduló épülettüzek mellett azonban egyre gyakrabban van szükség balesetveszélyes fák eltávolítására, közúti baleset utáni műszaki mentésre, illetve a kiszámíthatatlanra fordult időjárás miatti ár- és belvízi védekezésre, így tavaly rekordszámban, összesen 74-szer riasztották a balkányi önkénteseket.

A vármegye negyedik legnagyobb területével rendelkező települést, és a környékbeli településeket is védik

Ugyan Balkány lakosságszáma csak 6000 fő körül mozog, a vármegye negyedik legnagyobb területű településeként mégis számos kihívást rejt a tűzoltók számára. A településhez tartozó 24 tanyán él a lakosság közel egyharmada, a legészakibb és a legdélibb tanya pedig mintegy 30 km távolságra van egymástól. Ebben a nagy kiterjedésű tanyavilágban felbecsülhetetlen segítséget jelent a hivatásos tűzoltók számára a helyismerettel rendelkező önkéntesek közreműködése. Több tanya csak rossz minőségű földúton közelíthető meg, a nyírségi homok pedig igencsak „vendégmarasztaló” tud lenni, főleg ha az a vendég kétezer liter vízzel a tartályában érkezik tüzet oltani, ezért az egyesület csak összkerékhajtású tűzoltófecskendőt tud használni. A 34 éves IFA gépjárművük ugyan már bőven csereérett, jó terepképességei miatt még használható, többször segítettek már vele a mentőszolgálatnak is a nehezen megközelíthető tanyákra való kijutásban.

Noha az egyesület fő szere fölött már eljárt az idő, a kisebb eszközeiket igyekeznek folyamatosan frissíteni és a meglévő eszközparkot pályázatok segítségével bővíteni, legutóbb például az éjszakai mentéshez nagy segítséget nyújtó LED-es munkalámpákkal látták el a járművüket.

A lassan modernizálódó eszközök azonban mit sem érnének, ha nem lenne hozzá megfelelően képzett kezelőszemélyzet. Balkányban szerencsére ez a feltétel is adott, 37 odaadó, jól képzett önkéntes alkotja az egyesületet. 40 órás alaptanfolyami végzettséggel, tűzoltásvezető II. jogosultsággal, parancsnoki-, technikakezelői-, valamint pályaalkalmassági vizsgával (PÁV I.) is rendelkezik a szakmai tevékenységet vállaló és adott beosztást ellátó tagság. Többen rendelkeznek kisgépkezelői (láncfűrész, feszítő-vágó, emelőpárna, roncsvágó) és szivattyúkezelői vizsgával is.

Közösségi oldalakon is igyekszünk munkánkat prezentálni, ahol egyesületi életünkbe pillanthatnak be az érdeklődők. Közel ezer követő figyeli beavatkozásainkat.

Az egyesületben 12 ifjúsági tűzoltó is tevékenykedik, akik a tavalyi megyei tűzoltóversenyen korosztályukban első helyezést értek el, így kijelenthetjük, a balkányi egyesületnek a 142 éves múltja és mozgalmas jelen mellett sikeres jövője is lesz.

Egyesület adatai Taglétszám és alapítás Parancsnok és elnök elérhetősege
Balkány Önkéntes Tűzoltó Egyesület   Szilágyi Ernő (elnök)
4233 Balkány, Rákóczi u. 8. 55 (70) 396-2716
Balkány ÖTE facebook oldala   szilagyi.erno@gmail.com
adósz: 18812772-1-15 1880  
    Nagy Tibor (pk.)
balkanyiote@gmail.com 1989 (30) 925-9805
(42) 561-000   nagy590617@gmail.com

Kapcsolódó információk: