Gávavencsellő Önkéntes Tűzoltó Egyesület


A Szabolcsvármegyei Tűzoltó Szövetség 1910. szeptember 24-én, szombaton délelőtt tartotta meg első közgyűlését Nyíregyházán, melyet versennyel is összekapcsoltak. A verseny- és díszgyakorlatokra 8 tűzoltócsapat köztük Gáva, is nevezett több tűzoltóval. A versenyen több első díjat osztottak ki ezek közé tartozott Gáva csapata is. A frissen megalakult egyesület tagjai, akik főleg a községben élő iparosok közül kerültek ki, nagy lelkesedéssel vetették magukat a tűzoltás fortélyainak kitanulásába, hiszen megalakulásuk után egy évvel már eredményesen szerepeltek ezen a színvonalas versenyen.

Az I. világháború kitörése megakasztotta az önkéntes tűzoltó egyesület tevékenységét is, hiszen sok férfi katonának vonult be. Valószínűleg úgy működött tovább az egyesület, mint minden más településen, a jegyző, vagy a bíró vezetésével fiatalabbak, a katonakorból már kiöregedett férfiak kezelték a fecskendőt, vitték a sugarat a tűzhöz. A község továbbra is fenntartotta az állandó éjjeli őrséget.

A község II. világháborús tűzvédelmi helyzetéről érzékletes képet kapunk a főjegyző által 1940. március 21-én készített és 1942. április 8-án jóváhagyott községi légoltalmi terv adatsoraiból. A község lakossága akkor 3217 fő, közülük belterületen lakott 2897 fő. A lakóházak száma 612, belőlük belterületen fekszik 575. Az épületek közül nem éghető anyaggal (cserép, pala, bádog) fedett 582, éghető héjazattal fedett 130 épület. A község területe 5964 katasztrális hold, ebből belterület 456 hold. A falu vízellátási viszonyait, a vízszerzés lehetőségét közepesnek ítélték. A község tűzbiztonságára 25 kiképzett önkéntes tűzoltó vigyáz. Felszerelésük: 2 országos egységes fecskendő, az egyik teljesítménye 100 liter/perc, a másiké 80 liter/perc, egy darab szerkocsi felszerelve, egy darab 500 literes lajt, 8 szívótömlő és 80 méter nyomótömlő, ezeken felül egy angol dugólétra, 2 támasztó- létra és egy tetőlétra. Ezen felszerelések mellé a légoltalmi szolgálat ellátáshoz vásárolni kívánt a község egy 800 liter/perc teljesítményű kismotorfecskendőt is. A szereket együtt tárolták a községháza udvarán lévő tűzoltó szertárban, melyet ezért bővíteni is terveztek.

A II. világháború során a község tűzoltó egyesülete felbomlott, a szertár és a felszerelések is megsínylették a háború hatásait. 1948-ban folytatódott az egyesületek, így a Gávai egység újjászervezése.

1972 márciusában Gáva, Vencsellő és Balsa községek összevont tűzoltó testületi vezetőségválasztó gyűlésén a közgyűlés egyhangú választásokat hozott: gávai egységparancsnokká Kántor Lászlót, vencsellői egységparancsnokká Szabolcsi Sándort, balsai egységparancsnokká Popovics Józsefet, a három rész közös főparancsnokává pedig Bartók Károlyt választották meg.

1980 márciusában az akkori szerállomány a következő volt:
akkori szerállománya a következő volt:

1 db. ZUK A.15-ös tűzoltó gépjármű és tartozékai

1 db. csukott és 2db. műanyagkádas kismotorfecskendőt szállító utánfutó

1 db. új típusú (1979-ben vásárolt) és 1 db. régi típusú 400-as kismotorfecskendő

2 db. kocsifecskendő

1 db. mozdonyfecskendő

1 db. vízszállító lajt.

1992-ben tisztújító közgyűlésen elnöknek Karakó Lászlót, titkárnak pedig Turkó Sándort választották meg.  Az egyesület életében megpezsdült az élet, kiváló kapcsolatot ápoltak a környező települések és a megyeszékhely tűzoltóságaival.

2008. augusztus 20-án a Szent István napi rendezvényen ünnepélyes keretek között avatták fel a pályázati pénzből vásárolt IFA gépjármű fecskendőt, ami tűzoltási szakfelszereléssel volt málházva. Rendelkeztek megfelelő mennyiségű és minőségű védőruházattal is.

2010-ben tisztújító közgyűlésen az elnöki tisztséget Sztankovics Tibor vette át.

2011 szeptemberében elhunyt az egyesület titkára, Turkó Sándor, helyét Dudás János vette át.

Az egyesület a megalakulásától kezdve minden évben részt vett a megyei tűzoltó versenyeken, ahonnan minden alkalommal jó eredményekkel tértek haza.

A közösség tovább vitte a néhai titkár által kijárt utat. Továbbra is aktív, eredményes résztvevője volt a megyei tűzoltó versenyeknek. A tűz- és káresetekhez mindig vonult az egység. A település közösségi életében meghatározó szerepet játszott. A maroknyi megmaradt tag azon van, hogy az egyesület új lendületet kaphasson és ez a nagyszerű közösség tovább szolgálhassa a települést.

Egyesület adatai Taglétszám és alapítás Parancsnok és elnök elérhetősege
Gávavencsellő Önkéntes Tűzoltó Egyesület   Dudás János (elnök)
4471 Gávavencsellő, Petőfi u. 1. 54 (70) 611-6946
Gávavencsellő ÖTE facebook oldala   dudas.janos80@freemail.hu
adósz: 18814176-1-15 1909  
(42) 572-500   Márkus Miklós (pk)
hivatal@gavavencsello.hu 2011 (70) 225-6626
(70) 611-6946   mmarkus1206@gmail.com