Csengeri „Szent Flórián” Tűzoltó és Vízimentő Egyesület


A Csengeri „Szent Flórián” Tűzoltó és Vízimentő Egyesület jogelődje, a Csengeri Önkéntes Tűzoltó Egyesület több, mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben alakult. A több évtizedes hagyományokra, és a 100 évet is meghaladó múltra visszatekintő tűzoltó egyesület a 2000. évek elején szerveződött újjá, és ekkor a szervezet tagjai célul tűzték ki, hogy az önkéntesen vállalt szakfeladatok ellátását, a tűzoltást, műszaki mentést és a vízi-életmentést karitatívan, együttműködésben magyar és más nemzeti- valamint nemzetközi szervezetekkel, hatékonyan fogják végzi, a kialakuló veszélyhelyzetekre megfelelő felkészültséggel reagálnak, valamint biztosítani fogják a bajba jutottak részére a szakszerű, és folyamatos segítségnyújtást.

A szervezet jelenleg több mint 50 tagból áll, akik a legkülönbözőbb korú és foglalkozású önkéntesekből tevődnek össze. Tevékenységüket a természet és a víz szeretete mellett egy nagyon fontos dolog motiválja, mindannyian felelősséget éreznek embertársaikért, és önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejükben nyújtanak segítséget a bajba jutott embereknek. Munkahelyi foglalkozásukat tekintve az Egyesület önkéntesei közül többen önkormányzati és hivatásos tűzoltóságoknál, valamint rendvédelmi szerveknél helyezkedtek el az elmúlt években, köszönhetően többek között a szervezetnél megszerzett tűzoltó, vízimentő, mentőbúvár, elsősegélynyújtó, alpinista, és szolgálati hajóvezetői ismereteknek.

Az egyesület tevékenyen részt vett a Csengeri Járási Szamos Önkéntes Mentőcsoport 2014. évi megalakításában, majd ezt követően sikeres rendszerbe állító, majd minősítő gyakorlatokat hajtott végre árvízi és vízi mentési képességre, és alapvető vízkárelhárítási tevékenységre.

A Csengeri Járási Szamos Önkéntes Mentőcsoport magalakulását követően az Egyesület a mai napig szorosan együttműködik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, és részt vesz a térségben bekövetkező veszélyhelyzetek, természeti katasztrófák segítségnyújtási-, kárfelszámolási, és védekezési feladatokban.

Az elmúlt évek, évtizedek aktív működése, a tagok lelkesedése, az önkormányzatok és a hivatásos szervek felkaroló segítsége jelentősen hozzájárult a szervezet fejlődéséhez, és a térségben bekövetkező veszélyhelyzetek során a magas szintű önkéntes segítségnyújtás biztosításához. Az elmúlt években az Egyesület több mint 100 esetben avatkozott be sikeresen különböző kárfelszámolási, és védekezési feladatok során, és emellett kiemelt figyelmet fordított a tűzesetek és a vízi balesetek megelőzésére is.

Az egyesület szorosan együttműködik a térség általános- és középiskoláival, a tanulók részére szakmai előadásokat, és különböző szabadidős programokat is szervez. Ezek az iskolai rendezvények kiváló lehetőségeket nyújtanak arra, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az egyesület tevékenysége iránt, és megismerjék a szervezet kitűzött céljait, és az önkéntes feladatvállalás társadalmi jelentőségét.

Egyesület adatai Taglétszám és alapítás Parancsnok és elnök elérhetősege
Csengeri "Szent Flórián" Tűzoltó és Vízimentő Egyesület   Varga Péter (pk)
4765 Csenger, Ady E. u. 14. NA (70) 338-9148
Csenger ÖTE facebook oldala   vpetya18@gmail.com
adósz: 18808487-1-15 1912  
    Bokor László (elnök)
vadasz.gabor@ent.hu 2001 (70) 371-6305
(20) 273-1373   bokor.laszlo.lajos@gmail.com

Kapcsolódó információk: