Hírek
Megjelentek az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek számára kiírt pályázatok.
2023. július 15-16-án, a Miskolci Egyetemi Sportközpontban zajlik a XI. Országos Ifjúsági és a X. Országos Hagyományos Tűzoltóverseny. A részleteket és az eredeti versenykiírást tesszük közzé.
Az elmúlt hétvégén zajlott a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség rendezésében az X. Országos Hagyományos és XI. Országos Ifjúsági Tűzoltó Verseny versenybírói felkészítése.
Átadták az Airbus A350 szimulátort a Gróf Széchényi Ödön Tűzoltó Kiképző Akadémia gyakorlópályáján, és a Révay László emlékdíjat Debrecenben.
A Magyar Tűzoltó Szövetség kibővített elnöksége április 4-én Budapesten tartotta az idei év programjait és az éves küldöttgyűlést előkészítő ülését. A megbeszélések ismeretében elmondható, hogy az idei év is sok szakmai és a társadalmi szerepvállalásból kiinduló programot hozhat.
Több kérdés merült fel az egyesületek a gépjárműadó-mentességével kapcsolatban. Voltak, akik nem kapták meg az adómentességet a gépjárműveikre, mások pedig az utánfutóik kapcsán jelezték ugyanezt. Megítélésünk szerint mindkettőre jár az adómentesség, azonban ennek feltétele a pontosan kitöltött kérelem. Mit javasolunk figyelembe venni?
A Magyar Tűzoltó Szövetség és a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület szervezésében Vértessomlón rendezték meg máracius 25-én a X. Országos Tűzoltó-Kapocskupát, ott, ahol 2015-ben letették az alapjait. Az eseményre kilenc településről 6 női, 1 vegyes és 11 férfi csapat érkezett, mindannyian azért, hogy elnyerjék a legfényesebben csillogó serleget, és a vándordíjat.
Az V. Képzők Képzése program szervezésében és lebonyolításában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség is részt vett. A Csikszentmiklóson megtartott felkészítés nagy sikerrel zárult.