Hírek


Mikulásnap Lónyán, a helyi önkéntes tűzoltók segítségével

2022-12-15 21:41:54

Lónyán is segítették a tűzoltók a Mikulást

A Lónyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület is kivette a részét a Mikulás ünnepségből 2022. december 6-án. Az önkéntes tűzoltó egyesület egyik tagja, Filep Péter vállalta el a feladatot, hogy magára ölti a Mikulás szerepét és meglepi a településen élőket. 

Útját elsőként a helyi óvodában és az általános iskolában kezdte, ahol a gyerekek verset is mondtak a Mikulásnak. Minden gyermek nagyon örvendett a látogatásától, és meglepően jók voltak a gyerekek, mert virgácsot jóformán nem is kaptak. 

A Mikulás ezt követően a szomszédos öregotthon lakóit látogatta meg, akik szinte gyermeki lelkesedéssel fogadták a Mikulást, és nagyon örültek annak, hogy a Télapó rájuk is gondolt. 

Mivel Lónyán helyben csak 3 osztály  van, így a más településeken tanuló gyermekeket is meglepte a nagyszakállú. A hazatartó iskolabuszt a Mikulás megállította, ahová felszállt és ott ajándékozta meg a gyerekeket.

 A Mikulás ajándékozó körútja itt még nem ért véget, ugyanis a település polgármesterének jóvoltából kapott egy listát a helyi gyerekek nevével, így akit nem talált meg napközben, este a saját otthonukban látogatta meg őket.

Így alakult Lónyán a Mikulás Nap, melyben a Lónyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület szerepet vállalt. 

 


Kapcsolódó képek:

Vissza