Hírek


Megtartotta évzáró ülését az elnökség

2022-12-14 19:32:09

Az idei év eseményeit összegeztük

Évzáró elnökségi ülést tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség. A meghívott vendégeket Dombrády László elnök köszöntötte, majd ismertette a tervezett napirendi pontokat. A napirendi pontok elfogadása után, Rubóczki Zoltán általános alelnök tájékoztatta a megjelenteket az előző elnökségi ülés óta eltelt időszakban végrehajtott feladatokról, megtörtént eseményekről, illetve a szövetség pályázati és gazdasági helyzetéről. Az elmúlt időszak eseményeinek beszámolóját követően Dombrády László ismertette a jövőbeni terveket, külön kiemelve azokat az eseményeket, melyek minden évben megrendezésre kerülnek a szövetség szervezésében, vagy társszervezésében. Az egyik -és talán a szövetség életében a legfontosabb- ilyen esemény a megyei önkéntes, önkormányzati és létesítményi tűzoltóverseny, mely 2023-ban a tervek szerint június 3.-án Ajakon (a helyi egyesület alapításának 100 éves évfordulója kapcsán) kerülne megrendezésre, de a lépcsőfutó és az ifjúsági verseny megrendezéséről is szólt. A meghívott vendégek közül elsőként Nagy József tű. ezredes a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese köszöntötte a szövetség vezetését, és méltatta a tagszervezetek munkáját, megköszönve a közreműködést a tűz- és káresetek felszámolásában. Elmondta, hogy a megyei szervezetek az országos átlag fölött végeztek szaktevékenységet, illetve tájékoztatott a BM OKF-MTSZ pályázati rendszeréről. Leskovics Zoltán tű. alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő a szakterület változásait ismertette, és a közelmúltban elindított "Tisztelet az önkéntes tűzoltóknak" cikksorozatról tájékoztatta a megjelenteket. A társszövetség képviseletében Gerebenics Károly tű. ezredes köszönte meg az egész éves közreműködést.

Az elnökségi ülés közös ebéddel zárult!


Kapcsolódó képek:

Vissza