Hírek


Múltidéző

2023-03-05 23:16:19

35 éve szereztek Országos dicsőséget a Nyíregyházi tűzoltók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének

Kiemelkedő volt az 1988-as év megyénkben a Nyíregyházi tűzmegelőzési szakterületen dolgozók számára. Ebben az évben a BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága kétfordulós tűzvédelmi vetélkedőt hirdetett meg, amelynek első részét minden megye önállóan bonyolított le egységes szempontok és feltételek alapján. A megyei versenyek első három helyezettje bekerült az 1988. évben tartott országos

I. Országos Tűzvédelmi Vetélkedő-be, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltóságot az alábbi tűzoltók képviselték:

Kukucska István tü. szds           – megyei tűzmegelőzési osztályvezető

Pernyák Sándor tü. fhdgy         – a Nyíregyházi tűzoltóság kiemelt főelőadója

Kuk János hdgy.                       – a Nyíregyházi Tűzoltóság főelőadója

A Budapesten megtartott országos megméretésen két napon át küzdöttek egymással a megyék legjobb tűzvédelmi szakemberei. A feladatok megoldásához készség szinten kellett ismerni az államigazgatási eljárási törvényt, a tűzvédelmi jogszabályokat valamint az építéssel összefüggő szabályozásokat. Az első napi fordulót követően az írásbeli feladatok értékelése alapján minden versenyző pontot kapott, amely rangsorolta őket. A második napon a legtöbb pontot összegyűjtött versenyzők közül 10 fő szerzett jogosultságot a döntőben való részvételre. Itt már különböző elméleti és gyakorlati fordulók sorozatát kellett végrehajtani a szigorú zsűri előtt. A két napos zárás végén Pernyák Sándor tü. fhdgy. az országos 3. helyezést, Kuk János tü. fhdgy. a 7-ik helyezést, Kukucska István tü. szds. a 12. helyezést érte el.

Az egyéni eredmények összesítése alkotta a csapat értékelés sorrendjét, amelyet összesítésben a fenti összetételű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei tűzoltóság csapata nyert meg, így országos I. helyezett lett. Ez az eredmény még a BM TOP országos vezetését is meglepte.

A csapat tagjai értékes díjazásban részesültek. Az első helyezésért járó oklevelet Kukucska István. tü. szds. vette át, dr. Bleszity János tü. alez. országos parancsnokhelyettestől.

Két évvel később - 1990-ben - ismét megrendezésre került a II. Országos Tűzvédelmi Vetélkedő, ahol a többi megye nagyon készült a vándorserleg elhódítására. Ezen a megmérettetésen is jól helyt állt ismét a fenti összetételű csapat, ekkor az országos 3.-ik helyett szerezték meg.

Közben megrendezésre került a I. Ifjúsági Tűzoltó Szellemi vetélkedő, ahol a megyénkből induló Vásárosnaményi általános iskolásoknak a verseny tapasztalatait a felnőtt versenyzők adták át, így 1989-ben a sikeres felkészülést követően ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe került a tűzoltó ifjúsági vándorserleg, amit a Vásárosnaményi általános iskolások fölényesen megnyertek.

Gratulálunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és a Nyíregyházi tűzoltók hírnevének öregbítéséhez.

Képek és szöveg: Kukucska István tűzvédelmi szakmenedzser


Kapcsolódó képek:

Vissza