Hírek


Megtartotta éves küldöttgyűlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség

2021-09-10 13:00:00

Az alapszabályzatában foglaltak szerint, megtartotta éves küldöttgyűlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség, 2021. szeptember 10.-én, Nyíregyházán.

A megjelenteket Dombrády László ny. tű. ezredes, a szövetség elnöke köszöntötte. A megnyitót követően elnök Úr tájékoztatta a küldötteket és a meghívott vendégeket, a 2020-ban elvégzett tevékenységről, illetve a 2021-es munkatervet is ismertette. Külön kitért a pandémia miatt elmaradt eseményekre, illetve arra, hogy a pandémia okán a beszámoló és a munkaterv, online szavazás során, a jogszabályi feltételeknek megfelelve megtörtént, és kérte a küldötteket, hogy erősítsék meg azok elfogadását. Ezt követően Fecske László ny. tű. őrnagy, gazdasági vezető ismertette a szövetség pénzügyi helyzetét, majd Hajnal András, a felügyelő biztoság elnöke tett javaslatot a beszámolók elfogadására. A küldöttgyűlés mind a 2020 évi beszámolót, a 2021 évi munkatervet, illetve a 2020 évi gazdasági beszámolót és a 2021 évi pénzügyi tervet elfogadta, egyhangú, nyílt szavazással.

A beszámolók elfogadása után, az ügyvezető szerv mandátumának lejárta okán, új ügyvezető szerv megválasztására került sor. A korábbi elnökség (Dombrády László elnök, Nagy Imre, Rétközi Ferenc, Lisovszki Róbert, Sitku Csaba, Miski Lajos, Fecske László, Berzsán István, Kocsis Antal és Szabó Barnabás alelnökök) javaslatára, a jelöltállító és szavazatszámláló bizottság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség vezető tisztségviselőinek jelölte, határozott, 5 év időtartamra: Dombrády László ny. tű. ezr. Urat elnöki, Rubóczki Zoltán tű. tzls. Urat általános alelnöki, Lisovszki Róbert (önkéntes egyesületi), Berzsán István (önkormányzati), Ungi Donát (létesítményi) és Kocsis Antal ny. tű. alez. (sport és ifjúsági) Urakat tagozatvezető alelnöki tisztségre. A küldöttgyűlés az ügyvezető szerv tisztségviselőire tett javaslatot minden jelölt esetében egyhangú szavazással elfogadta, ellenszavazat nélkül. A jelöltállító és szavazatszámláló bizottság, a szövetség Felügyelő bizottsági elnökének Fecske László ny. tű. őrgy, felügyelő bizottsági tagnak Laczkovszki Miklós és Nádasi Csaba Urakat jelölte. A küldöttgyűlés a Felügyelő bizottsági elnök és tagok személyére tett javaslatot is elfogadta, egyhangúlag, ellenszavazat nélkül.

Az ügyvezető szerv tagjainak megválasztását követően, Nagy József tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese köszönte meg a munkát a korábbi vezetésnek, és kívánt eredményes munkát az újjonan megválasztott elnökségnek, illetve a tagszervezetnek. Elmondta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntes tűzoltók példamutatóan helyt állnak a tűz- és káresetek felszámolásában, magasan az országos átlag felett. Az igazgató-helyettes Úr köszöntőjét követően, Leskovics Zoltán tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, tűzoltósági főfelügyelője tájékoztatta a küldöttgyűlés megjelent tagjait, a megye tűzvédelmi helyzetéről, illetve a Magyar Tűzoltó Szövetség és a BM OKF közös pályázati rendszerének aktuális elemeiről és a korábbi rendszertől eltérő változásokról. Főfelügyelő Úr tájékoztatását követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke, Gerebenics Károly tű. ezredes, illetve Lisovszki Róbert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke köszöntötte a küldöttgyűlés tagjait, a társszövetségek nevében.

A küldöttgyűlés hivatalos részének zárásaként, elismerések átadása következett, melynek során köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Pócsi József ny. tű. ezredes Urat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség egyik alapító tagját, aki a szövetség 1992. augusztusi újjászervezésénél bábáskodott, és a szövetség munkájában is aktívan részt vett hosszú időn át. Részére születésnapja és a tűzvédelem területén történő tevékenysége elismeréseként Dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója is ajándéktárgyat adományozott. Az elismerést Nagy József tű. ezredes adta át az ünnepelt részére.

A küldöttgyűlés közös ebéd elfogyasztásával zárult.

Elismerésben részesültek:

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség elnöksége 80. születésnapja alakalmából ajándéktárgyat adományoz Pócsi József ny. tü ezredes úrnak, a megyei szövetség alapító tagjának, elnökének.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség elnöksége a Nagyecsedi Önkéntes Tűzoltó Egyesületben végzett eredményes munkája elismeréséül ajándéktárgyat adományoz, Murguly Sándor úrnak

A Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesületben végzett eredményes munkája elismeréséül Suller Gyula úrnak

A Csengeri Szt. Flórán tűzoltó és Vizimentő egyesületben végzett eredményes munkája elismeréséül Varga Péter úrnak

A tűzoltói szolgálatban eltöltött eredményes munkája elismeréséül a Magyar Tűzoltószövetség elnöksége 60 éves szolgálati érmet adományoz Tóth Péter úrnak a Nyírkércsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjának.

10 éves szolgálati érmet adományoz ifj. Király Lajos úrnak a Csarodai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjának.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőrszövetség oklevelet és ajándéktárgyat adományoz Sipos Péter úrnak a Tiszadobi és Tóth Attila Úrnak a Szakolyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjának.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetségben több évtizeden át végzett munkája elismeréséül a szövetség elnöke Dombrády László díszoklevelet adományoz: Hajnal András, Laczkovszki Miklós, Nagy Imre, Sitku Csaba, Lisovszki Róbert, Fecske László, Kocsis Antal, Rétközi Ferenc, Nádasi Csaba, Berzsán István, Miski Lajos, és Szabó Barna úrnak.


Kapcsolódó képek:

Vissza